A családi fotózás és a testvérfotók elkészítése nem is olyan egyszerű, ha a kistestvér még nem ül, a nagyobb pedig már virgonckodna, futna, szaladna.
De persze itt is vannak trükkök, amiket be lehet vetni. A nem ülő babákat ugyanúgy a babzsákon szoktam fotózni, mint az újszülötteket. A különbség az, hogy négy hónaposan már sok-sok-sok mosolyt kapunk, ahogy a kis Zselykétől is 🙂


A babzsákos fotók után általában beteszem a nem ülő babákat kosárba, ládába. Ezeket kitömöm úgy, hogy olyasmi pózban üljenek benne, mint az autósülésben. Ha mégis kényelmetlen lenne, akkor természetesen nem erőltetjük.








Itt újra előkerült a babzsák, de most a hasalós babafotókhoz:


És ez a hasalós póz a nagyoknak is jól áll:

Boti hozott magával szerszámokat, én meg elővettem hozzá a kellék versenyautót. Élvezte a játékot 🙂


A másik, amit minden gyerek szeret, aki ellátogat hozzám fotózásra: a kis kávéházas díszlet 🙂

Viszonylag újabb bolhapiacos szerzemény ez a fonott labda. Tökéletes fotós kellék a három és fél éves Botinak.
