Gergő (Babafotózás Dunakeszi – Budapest)

A kis csillogó szemű Gergő 8 hónapos korában járt nálam 🙂

SZI_12p

SZI_70p

SZI_19pű SZI_22p

SZI_6p

Persze kipróbáltuk a „kávézót” is 🙂

SZI_34p

És hát van az a vendég, akinek megbocsátható a lábikó az asztalon <3

SZI_35p

SZI_40p

A kávézós díszletben családi fotók is készülhetnek:

SZI_62p

SZI_64p

SZI_73p

Sötét hátteres családi kép is készült a fotózás legvégén:

SZI_94p

 

www.szilvifoto.hu   –   Babafotózás, újszülöttfotózás, kismamafotózás, családi fotózás   Budapest – Dunakeszi – Balaton

Piknik a szabadban (Gyermekfotózás Budapest – Dunakeszi)

Aki rendszeresen nézi a weboldalamat, többször láthatta már Regina fotóit benne. Ez azért van, mert ő havonta (!) eljön hozzám. Mindig mosolygós és mindig nagyon csini szetteket hoz magával 🙂

A kis asztalka kis székkel és „enni-innivalókkal” már a babafotózásokon is bevethető kellék azoknál a babáknál, akik már önállóan ülnek. Nagyobb gyerekek fotózásakor pedig még jobb szolgálatot tesz, hiszen még azok a kisfiúk-kislányok is leülnek legalább egy-két percre, akik amúgy állandó mozgásban vannak. A kis „kávézót” most egy pici sátorral és színes párnákkal egészítettem ki, de előkerült egy gyönyörű fonott babakocsi is az egy eurós babával 😀

SZI-3p

szvetla01

SZI-20p

SZI-8ffp

SZI-11p

SZI-18p

SZI-21ffp

SZI-31p

SZI-13p

SZI-38p

SZI-39p

SZI-33p

SZI-48p

SZI-50p

SZI-44ffp

Mira baba (Újszülöttfotózás otthonodban – Rácalmás, Fejér megye)

Az újszülöttfotózás történhet nálam, a dunakeszi stúdióban, de 2-3 hetes korig házhoz is szoktam menni. Ennek előnye, hogy a nagyobb testvér nem szakad ki a saját megszokott környezetéből, nem kell utaztatni a gyerekeket, összepakolni mindent, hanem egyszerűen csak elviselitek, hogy odacuccolom a fél stúdiót és már kezdődhet is a babafotózás 🙂

Miattam nem kell elpakolni, rendet rakni, igazából egy a lényeg: hogy meleg legyen. A legjobb, ha a baba nem alszik órákat azelőtt, hogy megérkezem. Sokan le is fürdetik előtte, mert attól felélénkül és ha utána eszik egy nagyot, akkor amire elkezdjük a fotózást, biztosan elpilled.

Az újszülöttfotózást követően 1-2 napon belül küldök  szülőknek egy kis ízelítőt, hogy könnyebb legyen kivárni az összes fotót. A kéthetes Mira baba ízelítő fotóiból mutatok néhány kedvencet:

 

jozsa_libor_07

jozsa_libor_06

jozsa_libor_01

jozsa_libor_02

jozsa_libor_03

jozsa_libor_04

jozsa_libor_05

Az újszülöttfotózás során természetesen mindig készülnek családi képek is.

Külön is le szoktam fotózni a babát csak anyával és csak apával, valamint ha van nagyobb testvér, próbálunk mindig közös testvérfotókat is készíteni.

Mira babát nővére, Lara fogja az ölében:

SZI_1093p

jozsa_libor_08

Zselyke és Boti (Babafotózás Dunakeszi – Budapest)

A családi fotózás és a testvérfotók elkészítése nem is olyan egyszerű, ha a kistestvér még nem ül, a nagyobb pedig már virgonckodna, futna, szaladna.

De persze itt is vannak trükkök, amiket be lehet vetni. A nem ülő babákat ugyanúgy a babzsákon szoktam fotózni, mint az újszülötteket. A különbség az, hogy négy hónaposan már sok-sok-sok mosolyt kapunk, ahogy a kis Zselykétől is 🙂

 

SZI_3p

SZI_52p

A babzsákos fotók után általában beteszem a nem ülő babákat kosárba, ládába. Ezeket kitömöm úgy, hogy olyasmi pózban üljenek benne, mint az autósülésben. Ha mégis kényelmetlen lenne, akkor természetesen nem erőltetjük.

SZI_107p

SZI_5p

SZI_109p

SZI_91p

SZI_94p

SZI_54p

SZI_57p

SZI_27p

 

Itt újra előkerült a babzsák, de most a hasalós babafotókhoz:

SZI_39p

SZI_42p

És ez a hasalós póz a nagyoknak is jól áll:

SZI_48p

Boti hozott magával szerszámokat, én meg elővettem hozzá a kellék versenyautót. Élvezte a játékot 🙂

SZI_73p

SZI_81p

A másik, amit minden gyerek szeret, aki ellátogat hozzám fotózásra: a kis kávéházas díszlet 🙂

SZI_33p

Viszonylag újabb bolhapiacos szerzemény ez a fonott labda. Tökéletes fotós kellék a három és fél éves Botinak.

SZI_69p

 

 
 

Szása (Babafotózás Dunakeszi – Budapest)

A kis mosolygós Szása 8 hónaposan jött el hozzám családi fotózásra. Stúdiófotók készültek, mert az idő ekkor még nem volt olyan jó.

SZI_7p

SZI_13p

SZI_23p

SZI_43p

SZI_46p

SZI_2p

SZI_59p

SZI_28p

Eredményhirdetés

Fotós nyereményjáték eredményhirdetés

Ahogy a kiírásban is szerepelt, a nyertest a random.org weboldal segítségével sorsoltam ki:

Nyers fotózást

A 313-as számú válaszadó pedig Bényei Krisztina volt:

Nyereményjáték családi fotózásért

Gratulálok Krisztinek és várom majd őket egy jóhangulatú fotózásra!

Nagyon köszönöm mindenkinek az értékes válaszokat, meg is mutatom, hogyan oszlottak meg a vélemények azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az elkészült fotókat milyen formában szeretnétek megkapni tőlem:

Nyereményjétlk családi fotózásért válaszok

Mindenképpen figyelembe fogom venni az általatok adott válaszokat és kidolgozok majd egy új csomagot a meglévők mellé. Köszönöm a részvételt 🙂

Szilvi

Áron két hetes (Újszülöttfotózás Budapest – Dunakeszi)

 

SZI-54p

SZI-24p

SZI-29p

SZI-37p

SZI-41p

SZI-63p

SZI-03p

SZI-43p

SZI-48p

SZI-74p

SZI-39p

SZI-78p

Tavaszi újszülöttfotós workshop 2014

Fotós workshop

Kincső egy éves (Szülinapi babafotózás Dunakeszi – Budapest)

Az első születésnap mindenképpen az egyik legjobb időszak arra, hogy elgyertek hozzám a babával egy emlékezetes, mosolygós fotózásra. Tortát is hozhattok, a tortás képeket a fotózás végén szoktam elkészíteni és ezeket mindig a csomagban ígért képszámom felül kapjátok meg, ajándékba. Sőt, legtöbbször egy kollázs is készül a születésnapi fotókból. Kincső kollázsát a bejegyzés végén láthatjátok.

Ha nem ragaszkodtok a saját ruhácskákhoz, akkor akár ilyen csipke-romperbe is felöltöztethetjük a picit. Többféle színben állnak nálam rendelkezésre. Hordhatók magában, vagy tüllszoknyához felsőként. Szerintem nagyon csini, nagyon romantikus és nagyon csajos 🙂

Kincső baba

Kincső anyukájával

Babaágyban

Kincső áll

Baba tobozzal

Kincső

Kincső apukájával

Kincső áll

Első születésnap

Első születésnapi torta

Kincső

Kollázs

Huba egy éves (Babafotózás Dunakeszi – Budapest)

Január elején kikerült a stúdióból a karácsonyfa és minden ünnepi díszlet, de a kis fa kandallót nem szerettem volna elrakni, ezért tettem rá egy kötött anyagból készült, csipkével és kövekkel díszített szivecskékből álló girlandot és pár egyéb kedves kellékkel körítettem. A kis „kávézó” (azaz az asztalka a fonott karosszékkel és a fa csészékkel) megmaradt az előtérben, ez ismerős lehet azoknak, akik karácsonyi fotózáson jártak nálam 🙂

 

SZI-03p

SZI-19p

SZI-57p

SZI-13p

SZI-06p

SZI-28p

Ha kisfiúval jöttök hozzám babafotózásra, a legtutibb kellék a farmernadrág. Vagány, mindenféle felsővel jól kombinálható (inggel, galléros pólóval, kötött pulcsival). Sőt, magában is jól mutat 🙂

SZI-30p

SZI-17p

SZI-38p

SZI-62p

SZI-73p

SZI-81p

Huba a fotózás végén még átnézte a portfóliómat, hogy biztos legyen benne: jó helyre jött 🙂

SZI-90p

4 / 6 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén