Gondoltam, hogy majd azt adom a bejegyzés címének, hogy "Örömhír". Csak azért az nagyon bulváros és félrevezető lett volna, mert se nem vagyok terhes, se nem nyitok stúdiót a füredi Tagore sétányon :-) Egyszerűen így hívják ezt a pacit a képen.

Fordítóként egy helyben ülök és nem találkozom emberekkel. Fotósként viszont megnyílik előttem a világ, új embereket, családokat, helyeket ismerhetek meg. Egyik nap még a strandon játszunk az enyéimmel, másnap már egy addig ismeretlen család teraszán iszom a kávét és beszélgetünk. És ez jó...

Nagyvázsonyba egy napsütéses, abszolút felhőmentes napon látogattam el. Először a nappaliban fotóztunk Marcival és Regivel, aztán kint az udvaron kerestünk fotózásra alkalmas árnyékos helyeket. Az udvar szó itt nagyon tág értelemben értendő, hiszen a házhoz tartozik egy lovarda és egy hatalmas rét is, farakással, szalmabálákkal, terméskő falakkal.


Ennek a horgolt poncsónak az a története, hogy mentem a kisfiamért az utcánkban levő családi napközibe és  ott láttam meg letéve egy székre. Azonnal megakadt rajta a szemem. Kérdezem Ani nénit: ez micsoda? Azt mondja egy poncsó, még a lányának csináltatta régen. "Kéred?" :-)
Mit lehet erre válaszolni? Naná! Nagyon köszönöm neki, megbecsült darab lett!


Marci és saját pónija:


És ezt a képet is nagyon szeretem:


Mikor elmeséltem a családnak, hogy Brúnónak hívják a kisfiamat és pont annyi idős mint Marci, nagy volt a csodálkozás, mert Brúnónak azt a képzeletbeli kisfiút hívják, akivel Marci anyukája példálózni szokott és akiről ő nap mint nap hall kitalált történeteket. Ez után a hab az volt a tortán, hogy a szülők meghívtak bennünket, hogy ha legközelebb a Balatonnál leszünk, menjünk el hozzájuk pónizni. Én pedig nem szoktam csak úgy vaktában mondani, hogy persze majd jövünk, hanem mentünk is. :-)  Köszönjük a meghívást, a pónizást, a finom sütit, jó volt nálatok és végre "Brúnó" is hús-vér kisfiúvá vált Marci számára...

A dunakeszi Curves női tornaklubban a havi nyereményjátékban engem lehetett megnyerni :-)
Pontosabban egy minifotózást nálam... A lányok mindig kitalálnak valamit, szeretek oda járni. Olyan jó a hangulat, mindig jó zene szól és odafigyelnek az emberre. Sok őrültség is belefér, ami nekem külön szimpi. Itt nem kell csodálkozni, ha valakit hálóingben, bikiniben vagy éppen rénszarvas-agancsokkal látsz tornázni, mert ezek mind-mind kihívások, amikért ajándékokra váltható pontok járnak. Akik hetente minimum háromszor mennek tornázni, azok között kerül kisorsolásra a havi nyeremény. Erre ajánlottam fel én is egy fotózást, amit egy nagyon kedves lány nyert meg... Az ő fotóiból mutatok most párat:

Az utolsó a kedvencem: kék szem - kék póló, minden más pedig a meleg barna árnyalataiban. Ha felnőttet fotózunk, szeretem, ha vannak "kapaszkodók". Ilyen ez a párnára hasalós és a párnát átölelős póz. A modellnek biztonságérzetet ad, a fotón pedig nagyon jól mutat, mert egyszerre szelíd és kihívó. Érdemes kipróbálni, világos háttérrel, világos párnával is jól mutat. (Elképzelem, ahogy a blogomat olvasó anyukák hétvégén felszólítják férjüket, hogy ölelje át a nagypárnát, aztán hopp elő a fényképezőgép és kész is a kedves emlékkép...)

Ahogy látjátok, próbálgatom a vízjeleket, szeretném valamelyest levédeni a fotókat, hogy ne tudják tovább felhasználni. Ha pedig valaki lementi magának inspirációként, később is lássa, kitől származik a fotó. Egyelőre ez a sima betűs tetszik jobban, de majd még elmélkedem a témán... :-)

Mindjárt két értelemben is. Egyrészt az egyik kedvenc magyar városomban, Győrben töltöttem el egy szombati napot, másrészt pedig egyszeri és különleges alkalomként megpróbálkoztam az esküvőfotózással. Egy kedves fórumtársam mesélt az esküvői készülődésükről és én felajánlottam, hogy szívesen elmegyek fotózni. A beállított képekhez volt megbízott fotósuk, de a szertartásokat, és a lakodalmat ő már nem tudta elvállalni. Készítettem pár riport-jellegű képet a készülődésről (smink, fodrász, öltözés), és fotóztam a templomi szertartás alatt, valamint a lakodalom helyszínén, ahol a fogadó kertjében tartották a polgári szertartást.

A beállított fotók Győr belvárosában készültek, és én élvezettel figyeltem, hogyan dolgozik egy profi. Utána még volt időnk arra, hogy én is készítsek fotókat a párról a belvárosi sikátorokban.

Először mutatom a készülődést fekete-fehérben:




Ezek pedig a belvárosi séta közben készült kedvenceim:


Ez pedig egy összeállítás a részletfotókból:

A saját kis "házinyulaim" mellett Andris az egyik kedvenc modellem. A nagymamáék házának hátsó udvarában fotóztam most őt, ahol megint szerelembe estem a régi sufnikkal, a deszkák fáradt zöldjével és napszítta sárgájával, a pergő vakolattal. Annyira szeretem az ilyen kulisszákat a gyermekfotókhoz!

Délután mentem hozzájuk, még elég erős volt a napfény, de néha már bebújt a fátyolfelhők mögé. Andris anyukája (aki egyébként a legjobb barátnőm) ilyen szépen írt a blogjában az elkészült fotókról: "Ott is napfény melegít a képeken néha, ahol nem is volt..."

Mivel annyi szeretetet és odafigyelést kapok tőle, szeretném az én olvasóim figyelmét is felhívni Tina munkájára. Kineziológiával (stresszoldással) és feng-shuival foglalkozik, az adott szavakra kattintva megnyílnak a blogjai, ahol mindig nagyon érdekesen mesél a munkájáról, körbejárva egy-egy konkrét témát vagy esetet. Ezúton is köszönök neki mindent!!!